
A Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány 2008. május 22.-én alakult a már 1993 óta megjelenő Veszprémi Szemle című várostörténeti kiadvány életben tartásárért, valamint a helyi kutatómunka eredményeinek publikálására. A kiadvány gondozása mellett hosszú távú célként fogalmaztuk meg veszprémi és egyéb helyismereti események szervezését, Veszprém város történetének tudományos ismeretterjesztő jellegű feltárását és bemutatását.
2008 és 2010 között évente két összevont számmal jelentettük meg a Veszprémi Szemlét. 2011-es főszerkesztő váltást követően már negyedévente jelenünk meg. A szerkesztőség és a kuratórium eddigi munkájának eredménye, hogy a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat szerepel az MTA II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya által elfogadott, a Régészeti Tudományos- és a Történettudományi Bizottság folyóiratlistáján. Emellett rendszeresen szemlézi az MTA. Az alapítvány kuratóriumának tagjai (Faa Judit - elnök, Dr. Tölgyesi József - alapító, Bándi László - tag és Dr. Csiszár Miklós - tag) társadalmi munkájukkal támogatják a kitűzött célokat.
Reméljük, hogy Honlapunk hasznos információkkal szolgál Önnek. Amennyiben Ön is rendelkezik helytörténeti érdekességekkel (dokumentumok, képeslapok, képek, levelek stb.), kérjük írjon az alapitvany@veszpremiszemle.hu címre.
Érdeklődését és segítségét előre is megköszönve,
Faa Judit
(Kuratóriumi elnök)
Támogassa adója 1%-ával a Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítványt, mely Veszprém város helytörténeti kutatásának támogatását és állandó publikálását tűzte ki céljául, adószámunk 19383396-1-19.
Köszönjük, hogy adójának 1 százalékával segíti munkánkat!
A Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és barátait a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat 67. számának bemutatójára.
Amennyiben továbbra is szeretne értesítést kapni rendezvényeinkről, várjuk jelentkezését az a judit.faa@gmail.com címen.
Szeretnénk figyelmükbe ajánlani a következő három tudósítást